[imdb id=”tt0190138″ plot=”full”]
10+ év elteltével sok film veszít a jelentőségéből vagy viccességéből, de nekem tegnap este úgy tűnt a Bruce Willis és Matthew Perry főszereplésével készült Bérgyilkos a szomszédom még mindig képes megnevettetni és könnyed esti kikapcsolódásul szolgálni.
Bár Bruce Willis a legtöbb filmjében nem igazán az arcjátékáról híres, ezzel a filmmel visszatért azokhoz a nézésekhez, félmosolyokhoz, amik miatt a Moonlighting-ot vagy a Hudson Hawk-ot olyan szívesen néztem.
Matthew Perry is hozta a régi karakterét, pontosabban míg Willis-nek volt azért az elmúlt években pár másféle karaktere is, addig Perry-nél úgy tűnik, mint ha beleragadt volna a Friends-beli szerepébe és azóta se tudott volna kijutni belőle. Szerencsére ennél a filmnél pont erre van szükség, bár mondjuk időnként vártam, hogy a képernyő sarkában „bekacsintson” Monica.
Rosanna Arquette és Amanda Peet remekül hozzák a karakterüket, ahogy Kevin Pollak is, bár ez igazából azt kellene megemlítenem, ha nem így lenne.
Michael Clarke Duncan nekem nem illet a képbe, ahogy Natasha Henstridge se igazán.
Pedig Michael Clarke Duncan esetében épp semmi sem befolyásol (A bérgyilkos a szomszédom egy évvel a The Green Mile után jelent meg), hiszen korai halála miatt az elmúlt időszakban sajnos már nem látható új filmben. Mindazonáltal számomra első feltűnése, a fent említett The Green Mile-ban, vagy utóbbi időben a Finder sorozatban sokkal mélyebb nyomokat hagyott.
Natascha Henstridge meg úgy van. Nem tudom eldönteni, hogy a rendező (Jonathan Lynn) vagy a forgatókönyv író (Mitchell Kapner) nem tudott vele mit kezdeni, én inkább az előbbire tippelek (Kapner remek forgatókönyveket írt, míg Lynn rendezései annyira nem hagytak mély nyomott bennem).
Végül azért újra kiemelném, hogy most a 2010-es években nem dőlök a röhögéstől, nem folynak a könnyeim a nevetéstől, de azért újra és újra elmosolyodok egy poénon, az akcentuson. Kicsit olyan összekacsintós élmény, mintha ismernénk már egymást, a film meg én. Egy korsó sör, egy pohár por, pattogatott kukorica – kinek-kinek az ízlése szerint olyan napokra, amikor semmi más vágyunk nincs már, mint egy kicsit lazítani…